2011. május 14., szombat

Csillagszületik 3 - A második döntőbenTimi Chen számára ért véget a verseny

A mai adás rendhagyó, a megszokottól eltérően ugyanis korábban kezdődött, hiszen ez az este nem csak a kiscsillagoknak fontos, hanem Wolf Katinak is, aki bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe!

19:00 A még versenyben lévő kiscsillagok fantasztikus közös produkciójával vette kezdetét a Csillag Születik.
Videó



19:04 Elsőként az Appril Project lépett színpadra: a fiatalok előadása lenyűgözte a közönséget és a zsűritagokat is, Hernádi Juditék 37 ponttal jutalmazták a táncosokat. A versenyzők öröme egyelőre nem felhőtlen, hiszen társuk a tegnapi próbán súlyos balesetet szenvedett.
Videó



19:21 A folytatásban Teca következett, Rihanna Unfaithful című dalával megosztotta a zsűrit. A vak tehetség 29 pontot kapott.
Videó



19:40 Gomes ma este is egy tőle megszokott, meghökkentő produkcióval állt a nagyérdemű elé. A drámai előadás átjött a zsűrinek, 33 pontot kapott a különc táncos. Ezzel Gomez az Appril Project után a második helyre került.
Videó



19:49 A hangulat-teremtés mestere után Timi Chen következett, Lady Gaga Born This Way című dalával sikert aratott. Oroszlán Szonja szerint Timinek eddig ez a dal állt a legjobban, a zsűritagoktól 30 pontot gyűjtött be a tehetség, aki ezzel a zsűritagok listáján a harmadik helyre került.
Videó



19:55 A harmónikás Szabó Ádám filmes mixével ma este is remekelt: Szirtes Tamás pozitívan nyilatkozott a mosolygós srác előadásról, de Hernádi Judit és Oroszlán Szonja is hasonlóképpen értékelte a hallottakat. A muzsikus 34 pontot kapott.
Videó



20:16 Egy héttel ezelőtt a szavazók védőhálója mentette meg az Everdance-t a zuhanástól és Fáy Miklóst is a fenékbe rúgástól, amit egyébként önként ajánlott fel az Everdance tagjainak, ha kiesnek. A táncosok komolyan vették a múltkori értékelést és keményen készültek a ma estére, aminek meg is lett az eredménye, hiszen az ítészek elismerően szóltak a táncosok produkciójáról. Szirtes Tamás szerint a csapat túljutott a válságon. Az Everdance 33 ponttal jött le a színpadról.
Videó



20:27 László Attila lépett utoljára a Csillag Születik zsűrije elé: a Rómeó és Júlia című musicalből a Lehetsz királyt hallottuk Tőle. A zsűri 33 ponttal jutalmazta Attila előadását.
Videó



20:33 Extra produkcióként a Freelusion lépett a Csillag Születik színpadára: a 3D-s videotechnika tánccal kombinálva igazi magyar találmány! És nagy büszkeségünkre éppen a Csillag Születik egyik koreográfusa Papp Timi és csapata találta ki.
Videó



20:40 Wolf Kati ma este fél 10 körül lép színpadra Düsseldorfban az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében! Pontosan ezért az RTL klub élőben kapcsolta az m1 stúdióját, ahol Novodomszky Éva Geszti Péterrel és Johnny K. Palmer-rel együtt latolgatta Kati esélyeit, és adott egy friss helyzetjelentést az X-Faktor tehetségéről.
Videó


20:59 A zsűri miután értékelte az estét, egy közös produkció erejéig színpadra lépett két egykori Csillag Születik versenyző, Brasch Bence és MCDC.
Videó



21:10 A szavazás lezárása után felsorakoztak a színpadon a Csillag Születik versenyzői. Biztosan továbbjutottak: László Attila, az Appril Project, Szabó Ádám, Gomez, Krizbai Teca és végül az Everdance.
Ma este Timi Chen-nek ért véget a Csillag Születik.
Videó





2011. május 14-i adás: Videó



Forrás: rtlklub.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése