2009. december 20., vasárnap

A Csillag Születik Döntője: 2009 Csillaga: Tabáni István!


Több ezren szerettek volna 2009 Csillagai lenni, de ez csak egy valakinek sikerülhetett.

A négy döntős - Csikó Szabi, Tabáni István, Vásáry André és Veres Robi - a döntőre nem csak egyéni de egy-egy közös produkcióval is készült, melyben négy sztárvendég is segítette őket.
De a kiesett kiscsillagok is visszatértek ma estére, hogy különleges meglepetésekkel ajándékozzák meg a közönséget.

A zsűri bár ezen az estén pontozta a döntősök produkcióit, az ő pontjaik a végeredményt már nem befolyásolták. A közös produkciókban sztárok segítették a kiscsillagokat. Galambos Lajos Veres Robival, Keresztes Ildikó Tabáni Istvánnal, AFC Tomi Csikó Szabival , Vásáry André pedig a világhírű homokanimátorral, Czakó Ferenccel lépett színpadra.

A Csillag születik színpadán egy egyedülálló produkciót is láthattunk szombat este, ismert sztárok és a kiscsillagok közös előadásában csendült fel a We are the world.



A négy döntős már az eredményhirdetés előtt igazi győztesnek érezhette magát, hisz Tabáni István és Vásáry André egy-egy lemezszerződéssel lett gazdagabb, Csikó Szabi Nagy Tamástól, Veres Robi pedig Verebes Istvántól kapott remek lehetőséget.

Az eredményhirdetés előtti pillanatokban a győztes nevét rejtő borítékot mindenki feszült izgalommal várta. Végül Stohl András kinyitotta a borítékot, mely egyetlen nevet rejtett.

A nézők szavazatai alapján 2009 Csillaga Tabáni István lett!

A döntő a kiscsillagok közös karácsonyi produkciójával vette kezdetét, melyben visszatért a Kávészünet, Brasch Bence, Végvári Eszter, Horváth Tamás, Varga Viktor, Inzsöl Gyula és a tavalyi győztes Utasi Árpi is. Szabó Lőrinc Esik a hó című verse, melyet a Kávészünet zenésített meg, pedig igazán aktuális volt, hisz ma estére fehérbe borult az egész ország. - Videó



A döntőre Balogh Brigi is visszatért egy meglepetés produkcióval. Brigi bár nem jutott a középdöntőbe, úgy tűnik, karrierje elindult, ugyanis az ország egyik legismertebb zeneszerzője, Rakonczay Viktor közreműködésével már első albumát készíti. - Videó



Csikó Szabi, akár egyedül, akár csoporttal áll színpadra, nem tud hibázni. A nagydorogi fiú nem csak tánctudásával, de hihetetlen kisugárzásával is mindig sikert arat. Szabi a döntőre egyedül érkezett, illetve csak majdnem; ugyanis egy zümmögő légy is vele tartott, aki a karmesterré avanzsált táncost az őrületbe kergette. Szabolcs remekül hozta a karaktert, aki ideges csapkodásokkal próbálta utolérni a legyet, mely végül Fáy Miklós fején talált megnyugvást. - Videó



Vásáry André a Csillag születik színpadán már sokszor ámulatba ejtette a közönséget, a döntőben sem szerette volna ezt másképp André, aki a héten költöző madár lett, a döntőben újra magasra szárnyalt. Fáy Miklós szerint azonban André még aludt egy kicsit az Ave Maria alatt. Hernádi Juditnak viszont tetszett a produkció, mert szerinte André a földöntúliságot és tisztaságot képviseli, és Szirtes Tamás szerint is nagyon jól áll neki egy ilyen angyali dal. - Videó



A szünet után Horváth Tamás, Varga Viktor és a Strokes lépett színpadra egy közös produkcióval, melyben Michael Jackson üzenetét nyújtották át nekünk. Viktor és Tamás ma este megkapta a legszebb karácsonyi ajéndékot, amire csak vágyhattak, hisz mindketten egy-egy lemezszerződéssel lettek gazdagabbak. De a Strokes sem tér haza üres kézzel, hisz soproni fiúk a 4 for Dance egész estés előadásán léphetnek majd fel. - Videó



Veres Robi nagy álma is teljesült nemrégiben, hisz egy reggeli rádióműsorban is szövegelhetett. A döntőre Robi ismét egy kisfilmet kapott, melyen a Csillag születik emlékezetes pillanatai elevenedtek meg. De Robi figyelmét ezúttal más is lekötötte, hisz a Soldiers Crew tagjai is nyomtak egy laza breaket. - Videó



Tabáni István a döntőben Demjén Ferenc dalával készült, a rá nehezedő feszültség azonban egy kicsit megzavarta őt. Szirtes Tamás szerint nem baj, ha valaki ilyen súllyal a vállán hibázik. Fáy Miklós pedig annyit tett még hozzá, hogy Istvánnak egyáltalán nem kell elkeserednie, hisz mint mindent, ezt a helyzetet is a maga javára tudta fordítani, hisz úgy tűnik, ettől még jobban szereti mindenki! - Videó



Csikó Szabi és AFC Tomi kettőse első látásra talán meglepőnek tűnhetett. Az Anti Fitness Klub extravagáns énekese persze Csikó Szabi mellett mi másról is énekelhetett volna, mint egy Cyber gyerekről. Szonja megköszönte Szabi nővérének, hogy benevezte az ifjú táncost, mert nélküle Szabi nem lenne most itt. Szirtes Tamás szerint Csikó Szabi úgy jó, ahogy van, és a jövőben ne is akarjon ő más lenni. Szabi a zsűritől 38 pontot kapott . - Videó



Az igazi ünnepi hangulatról Végvári Eszter, Brasch Bence és a Szatmár Kamara gondoskott, és Brasch Bence nem csak adott, de kapott is, mégpedig egy lemezszerződést. - Videó



Vásáry André ma az Éjkirálynője helyett, az Éj királyát idézte meg. Mozart Varázsfuvolájának leghíresebb áriáját eddig még talán senki nem hallotta férfi előadásában. André előadása alatt a háttérre is érdemes volt figyelni, ahol Czakó Ferenc világhírű homokanimációi váltakoztak pillanatról pillanatra. Szirtes Tamás szerint Andrénak, akár egy sprinternek a világbajnoki döntőn, ma sikerült a kiélezett helyzetében is fanatsztikusan teljesítenie. Szonja számára pedig külön öröm volt végig a versenyben, hogy Andréval a kalsszikus zene is része lett a műsornak. A zsűri 39 ponttal értékelte André produkcióit. - Videó



McDc és Galambos Lajos kettősére is kevesen számítottak előzetesen, hisz a stílusok, amiben mozognak, meglehetősen távol állnak egymástól. Ennek ellenére mindketten nagyon lelkesek voltak a közös produkció ötletétől, Lajcsi pedig azt is elmondta, sokkal jobban izgult, mint saját fellépései során szokott. Hernádi Judit szerint ha Robi szívében továbbra is rendben lesznek a dolgok, akkor egyenes lesz számára az út. Szirtes Robi kiegyensúlyozottságát emelte ki, és azt az egyenletes teljesítményt, amit végig láthattunk tőle. A zsűri Robi mai teljesítményét 39 pontra értékelte. - Videó



Tabáni István a mélypont után bőrnadrágot húzott, ami úgy érezte, nem csak jól néz ki, de még önbizalmat is ad neki. István Demjén Ferenc nagy slágerét egy fantasztikus hangú énekesnővel, Keresztes Ildikóval énekelte el. István nem csak bőrnadrágjából, de Ildikó tekintetéből is erőt merített, aminek meg is lett az eredméyne; Szonja libabőrözött, Nóri könnyezett , a zsűri pedig, a Csillag születik második szériájában először és utoljára, maximális 40 pontot adott Istvánnak. - Videó



Bár a Kutyakölykök és a Bad Boyz már búcsúztak a versenytől, a fiúk nem tudtak leállni, és egy közös produkcióval léptek a színpadra. És amire oly sok hölgy várt már, a Rosszfiúk végre jó messzire dobták pólójukat. - Videó





Forrás: rtlklub.hu

2009. december 13., vasárnap

A Csillag Születik negyedik középdöntője


A kiscsillagok számára valószínűleg ez a forduló a legmegterhelőbb, hisz az egyéni produkciók mellett ezúttal közös produkciókkal is készülniük kellett.

Csikó Szabi a rosszfiúkkal állt össze egy szám erejéig. Mielőtt nekifogtak volna egymás stílusának tanulmányozásához, Szabi még egy speciális Bad Boyz-avatón is átesett. A rosszfiúk és a jófiú a Vadnyugaton csapott össze és mérte össze tánctudását, no és hasizmát. A fiúknak talán nem ártana elgondolkozni azon, hogy néha elkalandozzanak más területtekre is, hisz a Bad Boyznak a néptánc, Csikó Szabinak pedig a néptáncban ritkán látható csipőmozgás állt remekül. - Videó



Tabáni István és Vásáry André igen nagy fába vágta fejszéjét, hisz Freddie Mercury és Montserrat Caballié nagy kettősét, a Barcelona című dalt idézték újra színpadra. André korábban soha nem énekelt még duettet, István is csak egyszer, de az is kudarccal végződött. Most azonban fantasztikusan énekeltek, és produkciójukkal kivétel nélkül mindenkit lenyűgöztek. - Videó



Veres Robi és a Kutyakölykök látszólag teljesen mást csinálnak, egy dologban azonban megegyeznek: a ritmus a néptáncban és a rapben is mindenek felett áll. A Kutyakölykök egy kicsit hozzálazultak McDc-hez, aki cserébe jól kidumálta őket. Fáy Miklós szerint eléggé őrült ötlet volt a fiúkat egy produkcióba összehozni, Szonja szerint viszont pont az volt benne a szórakoztató, hogy annyira szertelen volt az egész. A Kuytakölykök még egy plusz dicsértetet is kaptak Stohl Andrástól, hisz úgy tudtak továbbtáncolni, hogy senkinek nem tűnt fel az, hogy produkciójuk közben egy pillanatra eltűnt a talaj a lábuk alól. - Videó



Az egyéni produkciók közül a zsűri Csikó Szabit találta a legjobbnak, pontjaik alapján pedig a Kutyakölykök és a Bad Boyz került kieső helyre.

Meglepetés produkció: Király Linda, aki vadonatúj dalát a Csillag születik színpadán mutatta be először.





A Bad Boyz megirigyelte az Alkonyat című film sikerét; előadásuk alatt vérfarkasok és vámpírok szállták meg a színpadot. A fiúk rémisztő, túlvilági ábrázata némiképp elvonta a figyelmet a kidolgozott hasizmokról, Hernádi Judit pedig úgy érezte, ezúttal táncból is kevesebbet kapott a közönség. Szonja ezzel viszont nem értett egyet, szerinte a fiúk mostani produkciója inkább azt bizonyította, hogy képesek megújulni. Fáy Miklós nem szeretne a fiúkkal egy sötét utcában találkozni, nem úgy Hernádi Judit, aki bátran vállalkozna erre. A fiúk összesen 34 pontot kaptak a zsűritől. - Videó



Csikó Szabolcs - ha semmi mást nem csinálna, csak egy dobozon ücsörögve nézelődne - akkor is lenyűgözne mindenkit őszinte, nyílt tekintetével és csibészes mosolyával. Szabi szerencsére nem csak ücsörgött a dobozon, hanem táncolt is, ráadásul nem is egyedül, hanem egy igazi, profi csapattal. Szirtes Tamás pályája alatt ezidáig még nem találkozott őstehetséggel; egészen mostanáig; Szabi személyében ugyanis végre rátalált egyre. A zsűri két tízessel, összesen 38 ponttal, azt est legmagasabb pontszámával jutalmazta Szabolcsot. - Videó



Kutyakölykök egy nagyvárosi legényessel érkeztek a negyedik középdöntőre. Valószínűleg kevés olyan dolog van, ami annyira távol áll egymástól, mint a néptánc és jól öltözött, stressztól gyötört üzletemberek élete. A fiúk azonban akár a Wall Street-i hérköznapokat is eltáncolják, ha kell. Fáy Miklóst azonban most nem tudták meggyőzni. Szerinte a Kutyakölykök most jutottak el a mélypontra, annak ellenére, hogy ismét látszott, a zalai legények megint keményen dolgoztak . A zsűri vacillált, és végül 33 pontra értékelték a nagyvárosi legényest. - Videó



Tabáni István a vámpírok után visszahozta a nyugalmat a színpadra, és Zámbó Jimmy dalával ismét lenyűgözte a közönséget. Fáy Miklós már nagyon várta azt, hogy István ne csak elénekeljen egy dalt, de át is formálja azt saját arcára. Szirtes Tamás szerint pedig István az az ember, aki nem csak bejön a színpadra, de vele jön egy egy egész világ. István 37 pontot kapott a zsűritől. - Videó



Vásáry André a legutóbbi középdöntőn nem tudta lenyűgözni a zsűrit, most remélte, sikerül túljutnia a mélyponton. André Hernádi Judit kedvenc áriáját a Nessun Dorma-t adta elő. Produkciójával sikerült meggyőznie arról Juditot, hogy az ária egy oktávval feljebb is kiválóan szól. Szirtes Tamás szerint, amikor André elkezd énekelni, valami különleges áhitat lengi be a nézőteret, és mindenki visszafojtott lélegzettel figyeli őt. Fáy Miklós is csak méltatni tudta, és egyértelművé tette, hogy André átvészelte mélypontot, és legközelebb már Puccini Turandot-jának összes szerepét elénekelheti majd. André 37 pontot kapott a zsűritól. - Videó



Veres Robinak a legutóbbi középdöntőn Szirtes Tamás azt mondta, szívesen megismerné Robi lelkét és gondolatait is. McDc megfogadta a rendező tanácsát, és saját ars poeticáját rappelte el. Robi Szonja tanácsát is megfogadta, és egy beszédórán csiszolgatta kiejtését. Fáy Miklós szerint Robinak ezzel a számmal siekrült megújulnia, és szívhez szóló előadásával sokakat megérintett. Szirtes Tamás szerint Robi ékes példája annak, hogy a szellem csillogása a test hátrányát ellensúlyozhatja. Robi 35 pontot kapott a zsűritől. - Videó


Forrás: rtlklub.hu

2009. december 6., vasárnap

A Csillag születik harmadik középdöntője


A harmadik középdöntőn nyolc produkció lépett színpadra, két kiscsillag azonban ismét búcsúzott a mezőnytől.
Ördög Nóri múltkor nagy port kavart hajkölteményével, ezúttal inkább a visszafogott elegancia mellett dönött. Nem úgy mint Stohl András, aki megirigyelte a Nóri frizurája körüli felhajtást, és ma estére ő is hasonlót kért Hajas Lászlótól.

Meglepetés produkció - Váczi Eszter és Berry duettje


A harmadik középdöntőn nyolc produkció lépett a színpadra, és Veres Robi személyében egy szókimondó Mikulás is beköszönt, sőt két meglepetés-produkciót is láthattunk.

A zsűri megpróbálta eddig távolt tartani magát a vesenyzőktől, de most már, hogy Hernádi Judit szavaival éljünk, nem bírják tovább, mert a versenyzők mostanra nagyon közel kerültek a szívükhöz, s bárki is esik ki, nagyon fogják sajnálni.

A pontozótáblákat azonban ma is fel kellett emelniük. Nagy meglepetésre a zsűri által felállított sorrend az eddig megszokottakhoz képest alaposan megváltozott. Az est legmagasabb pontszámát ezúttal Csikó Szabi nevéhez írhattuk, aki Hernádi Judittól és Szirtes Tamástól is 10 pontot kapott. A zsűri pontjai alapján Brasch Bence és Horváth Tamás került kieső helyre.

Most először a közönség is egyetértett, és nem változtatott a zsűri sorrendjén. Így a tinilányok nagy bánatára, a Csillag születiktől Brasch Bencének és Horváth Tamásnak kellett búcsúznia.




A Bad Boys is vadonatúj koreográfiával készült. Horváth Tamáshoz hasonlóan a fiúk is becsempésztek egy kis Jacko-blokkot előadásukba, és a hölgyközönség legnagyobb örömére ezúttal végre meglehetősen hosszan mutatták meg hasizmaikat. A fiúk az egész színpadot betáncolták, és akrobatikus elemekben sem szűkölködtek. Fáy Miklós örült, hogy a fiúk bedőltek múltkori provokációjának, és fáradtságnak ezúttal nyomát sem látta rajtuk. A rosszfiúk kirobbanó örömmel fogadták a zsűri 36 pontját. - Videó



Úgy tűnik, Brasch Bence a vérbeli rockdalokat meghagyja másnak, ő inkább marad a romantikánál; és jól is teszi, hisz tudja, hogy ez az, amit a lányok nem tudnak megunni. Bence a táncot azonban ezúttal is minimálisra korlátozta, nem véletlenül: a tánctanárok szerint még minidg eggyel több bal lába van. Bence azért bizakodó, mert a járás és színpadi séta már elég jól megy neki. A Hooligans dala közben Bence - a zsűri nagy örömére - végre megmozdult, ez azonban talán egy kicsit az ének rovására ment. Fáy Miklós szerint, ha ez a verseny 2015-ig tartana, akkor Bence biztos esélyes lenne. A zsűri 29 ponttal díjazta a mosonmagyaróvári fiút. - Videó



Csikó Szabi az előző adásban már megtapasztalhatta milyen az, amikor nem egyedül van a színpadon. S bár remekül érezte magát csinos partnernője oldalán, most mégis újra egyedül állt ki a közönség elé. Szirtes Tamás biztos abban, hogy Szabi sok fiatalnak kedvet csinál a néptánchoz, Fáy Miklós szerint pedig Szabolcs akár abba is hagyhatná a táncolást, a mosolyával úgy is megnyerne mindenkit. És ami eddig még soha nem történt meg, Szabi Szirtes Tamástól és Hernádi Judittól is 10 pontot kapott, így ma ő várhatta a legmagasabb pontszámmal, 37 ponttal az eredményhirdetést. - Videó



Horváth Tamás énekelt már saját dalt és világslágereket is, most nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy Michael Jackson egyik dalát adja elő. Tamást ezúttal néhány fanatikus rajongó is segítette, akik, Jackson imitátorként, már egyszer feltűntek a Csillag születik válogatóján. Az biztos, hogy Tamás a közönséget már megnyerte, hisz a nézők már kétszer is megmentették őt a kieséstől, a zsűrit azonban eddig még nem nagyon tudta meggyőzni. Most viszont sikerült elmozdulnia a holtpontról, és alaposan meglepte még Fáy Miklóst is, aki szerint Tamás most volt a legjobb. Tamás fülig érő mosolya most már biztos ott marad egy darabig, hisz a zsűritól 32 pontot sikerült bezsebelnie, aminél eddig még többet nem kapott. - Videó



Kutyakölykök táncaikkal meséltek már fociról, egy vidám festőbrigádról, a második középdöntőn pedig Rejtő Jenő világát idézték meg, amivel annyira megnyerték Hernádi Judit tetszését, hogy a színésznő 10 ponttal jutalmazta a produkciót. A fiúk most egy cigánytánccal készültek, amit a közönség vastapssal fogadott. A zsűri ismét értékelte a fiúk fegyelmezett és szorgalmas munkáját, amivel hétről hétre újabb és újabb nagyszerű produkcióval készülnek. A Kutyakölykök nagyon magas pontszámmal 36 ponttal térhettek pihenőre, Szirtes Tamás pedig az est első 10 pontját is odaajándékozta. - Videó



Tabáni István Charles Aznavour örökzöld slágerét adta elő, melyet a Julia Roberts és Hugh Grant főszereplésével készült Sztárom a párom című filmben is hallhattunk. A She című dalt Máté Péter is elénekelte, most pedig Tabáni István előadásában hallhattuk újra. István ezúttal romantikus énjét is megcsillantotta. Szirtes Tamás sok minden más mellett, István dalválasztását is dicsérte, Szonja szerint, pedig nem vitás, hogy István őstehetség. A zsűri 35 pontot adott Csepel leghíresebb teremőrének. - Videó



Vásáry André tehetsége már senki előtt nem titok, sokkal inkább az, mivel tudja még a különleges hangú fiatalember eddigi teljesítményét is túlszárnyalni. André ezúttal nem csak saját magasságaiban énekelt, de alacsonyabb tartományokba is elkalandozott. Fáy Miklósnak André eddigi produkciói közül a Händel- dal, Szirtes Tamásnak a Volt egyszer egy Vadnyugat tetszett a legjobban, André mai előadását mindketten gyengébbnek érezték. André 33 pontot kapott a zsűritől. - Videó



A Csillag születik színpadára is megérkezett a Mikulás, Veres Robi személyében, aki ezúttal nem csak szövegelésével ajándékozta meg a közönséget, de igazi ajándékokat is kiosztott a nézőknek. Robi egy mély kosárból húzott elő különböző tárgyakat, s fűzte ezeket mondandójába. Hogy Veres Robi fogaskerekei villámsebességgel forognak az nem kétséges, Szirtes Tamás szerint a forma már megvan, ő most már a tartalomra is kíváncsi lenne, vagyis arra mit is gondol valójában McDc. A szövegelést a zsűri 34 ponttal jutalmazta. - Videó




Forrás: rtlklub.hu