2009. november 1., vasárnap

Az első elődöntő továbbjutói


A Csillag születik első elődöntőjén igen nehéz dolga volt a zsűrinek és a közönségnek: erős mezőnyből kellett kiválasztaniuk a legjobbakat.

Voltak, akiknek ezen az estén minden összejött, és olyanok is megmutatták tehetségüket, akiktől talán egy kicsit többet várt volna a zsűri. Fáy Miklós számára Eőry Viki volt az, akitől másra számított, de a szőrős szívű kritkus szerint az is lehet, hogy Viki csak rossz passzban volt. Inzsöl Gyula is el tudott volna képzelni szerencsésebb napot, hisz gépe az első próbálkozás után megmakacsolta magát és kényszerleszállást hajtott végre.


Az első elődöntőre egy tánc erejéig visszatért a 4 for Dance is, akik a 2007-es Csillag születik után már végigtáncolták a világot jelentő deszkákat.

A zsűri ítélete alapján Veres Robi, Balogh Brigi, a Soldiers Crew és a Strokes jutott volna tovább. Ekkor azonban a nézők még változtathattak a sorrenden, hisz az elődöntők során a továbbjutásról már a zsűri és a közönség együtt dönt.

A nézők az adás végéig szavazhattak, és szavazataikkal alaposan felborították a zsűri sorrendjét. A végeredmény kihirdetése után joggal mondhatjuk, ez bizony a férfiak éjszakája volt.



Strokes együttes Videó




Horváth Tamás Videó




Veres Robi alias McD Videó




Csikó Szabolcs Videó





Forrás: rtlklub.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése