2011. május 29., vasárnap

Csillagszületik 3 - Gomes már nem folytathatja tovább a versenyt

GOMESNEK MÁR NEM JUTOTT HELY A DÖNTŐBEN


A zsűritagok ezen az estén Gomesnek adták a legkevesebb pontot, amin az adás végén ők maguk is meglepődtek. A közönség nem mentette meg a táncost.



20:30 A döntő előtti utolsó adást egy közös produkcióval nyitották a versenyben lévő kiscsillagok. Gáspár Laci Hagyd meg nekem a dalt című slágerét énekelte László Attila és Krizbai Teca, miközben az Appril Project és Gomes körülöttük táncolt, a produkció második felében pedig Szabó Ádám is berobbant a harmonikájával.
Videó



20:39 Gomes kisfilmjében megmutatta tetoválásait és kiderült, hogy nagy meserajongó. Ez a mániája a produkciójába is „bekúszott”: Pinokkió figuráját vette alapul és egy mozgásfejlődés-történetet mutatott be a zenetörténelem vonalán haladva. A zsűri úgy gondolta, hogy eggyel bonyolultabb volt az előadás, mint kellett volna, túlságosan zűrzavarosnak vélték a végeredményt. Gomes 29 pontot kapott, ami korábbi eredményeihez képest alacsonynak számít.
Videó



20:49 László Attila édesapjával való kapcsolatát mutatta be a felvezető kisfilm, majd a fiatal énekes a Bergendy Mindig ugyanúgy című dalát adta elő a zsűrinek és a közönségnek. „Laza fiú nem lesz belőled a műsor alatt, azt már látom” – mondta Fáy Miklós Attilának a produkció után, Szirtes tanár úr szerint viszont van Attilában egyfajta ragyogás, helyes és kedves és „rengeteg keze van”. Oroszlán Szonja technikai megjegyzést fűzött a látottakhoz, szerinte a kiscsillag a testével mindig megy a dallam után, ami ad egyfajta szaggatottságot az előadásnak, és most végre elengedte magát, szeretné, ha ezen az úton haladna tovább. László Attila 35 pontot kapott.
Videó



21:04 Az Appril Project múlt szombaton 40 pontot kapott, ami ezen a héten mázsás súlyként nehezedett a táncosok vállára. „Külön nagyon értékelem, hogy milyen remekül használjátok a teret, a kellékeket és a jelmezt. Ez együtt egy produkció” – mondta Szirtes Tamás a gengsztervilágot bemutató előadás után, amiben a Keresztapa zenéje és Michael Jackson Smooth Criminal című klipjének mozzanatai is felbukkantak. Oroszlán Szonja a zene- és hangulatváltásokat kritizálta a produkcióban, Fáy viszont csak annyit fűzött hozzá: „Nekem meg tetszett.” Az Appril Project 36 pontot gyűjtött.
Videó



21:16 Gomes és Krizbai Teca szoros barátságba kerültek a műsor alatt, legutóbbi énekóráján a táncos meg is látogatta Tecát, ami sok erőt adott az énekesnőnek. Teca először Malek Andrea Gyere hangolj rám című dalát adta elő a döntő előtti utolsó élő show-ban. Hernádi Juditot jókedvre derítette az előadás, Fáy viszont azt mondta: „elfelejtjük az első egy percet, a többi jó volt.” Szirtes megállapította, hogy jól áll Tecának a romantika, Oroszlán Szonja pedig buzdította, hogy maradjon annál a stílusnál, ami igazán az övé. Az énekesnőt 36 ponttal díjazták a zsűritagok.
Videó



21:24 Szabó Ádám a legjobbtól akart tanulni, ezért elment Tabáni Mihályhoz, az immár 90 éves profi harmonikáshoz, aki stílusra akarja tanítani a fiatal tehetséget. Ádám a Piazzolla Libertangóját játszotta el a Csillag Születik színpadán. Majd egy váratlan váltással „rázendített” a Sohase mondd!-ra, Hernádi Judit slágerére. Fáynak ez a produkció tetszett a legjobban, azért, mert szereti, ha Ádám csak leül a székre és tisztán „csak” zenél. „El vagyok tőled ájulva, nagyon szépen köszönöm, többet ért minden kacsintásnál” – nyugtázta a gesztust Hernádi Juci, de Szonja is el volt ragadtatva a produkciótól. Szabó Ádám elfoglalta az első helyet 40 ponttal.
Videó



21:47 Gomes kígyónak maszkírozva lépett színpadra másodszorra, Szirtes Tamás szerint félelmetes volt és erőteljes, neki nagyon tetszett a produkció. Hernádi Judit többféleképp is tudta értelmezni az állatok megjelenítését, ezúttal nem hiányolta a vezérgondolatot. Oroszlán Szonja szavaiba Fáy Miklós belevágott, mert mindenképpen közölni akarta, hogy szerinte az állatvilág ábrázolásába nem illett bele a robotszerű mozgás. 34 pontot adtak Gomesnek.
Videó



21:55 László Attila Horváth Charlie Könnyű álmot hozzon az éj című slágerét énekelte el a második körben. „Milyen gyönyörű, hogy érvényes egy dal kétféle stílusban is. Ilyen tiszta hangon, mint ami neked van. Mert neked az van” – mondta Hernádi Judit, de Fáy azonnal ellentmondott neki. Ő a dalt sem szereti, neki a recsegős hang is hiányzott hozzá, de próbálta ezt nem leverni Attilán. 34 pontra értékelték a produkciót.
Videó



22:02 Az Appril Project másodszorra egy autószerelő műhelyt varázsolt a színpadra, amivel lehengerelte a zsűrit és a közönséget is. Oroszlán Szonja még a szavakat is elfelejtette értékelése közben, annyira elbűvölték, Fáy viszont kifogásolta, hogy az előadás „nem ütött nagyobbat”, mire Hernádi Juci azonnal leállította: „dehogynem ütött, csak te el vagy fáradva ma”. Szirtes tanár úr az előadás mellett a csapatszellemet is értékelte. Az Appril Project 38 pontot kapott.
Videó



22:16 Krizbai Teca a Moulin Rouge című film egyik dalát, Ellie Gouldingtól a Your Song-ot énekelte el. A zsűriben megoszlottak a vélemények, Fáy Miklós azt mondta, ez most nem kerül be Teca aranyalbumába, Szirtes tanár úr szerint pedig nem így kellett volna felépítenie a dalt. Egyedül Hernádi Judit volt elégedett, mert Oroszlán Szonja is egyetértett a tanár úrral abban, hogy nem dolgozta ki jól a produkciót. Teca 32 ponttal távozott a színpadról.
Videó



22:26 Szabó Ádám a Libertango után a Dongó című művel állt ki a közönség és a zsűri elé. A klasszikus Szirtes Tamás szerint nagyon jól állt Ádámnak és a harmonikának is, az összes zsűritag le volt nyűgözve, még Fáy Miklós is, aki szerint egyetlen ember volt ma este jobb Ádámnál és az ő maga volt. „A harmonikának sok minden jól áll, de legfőképpen te” – tette hozzá Hernádi Judit. Szabó Ádám második körben 38 pontot gyűjtött a zsűritől.
Videó



22:52 A zsűri értékelte az estét, Szonja csalódott volt Gomes pontok szerinti utolsó helyezése miatt, Fáy viszont ugyanezt a sorrendet állította volna fel magától is. A szavazás ekkor még nem zárult le.

22:56 A Csillag Születik hatodik élő show-jának sztárvendége Tabáni István volt, aki saját slágerét adta elő.
Videó



23:02 Ördög Nóra és Nagy Sanyi színpadra szólította a kiscsillagokat. Szabó Ádám már biztosan bent van A döntőben, Krizbai Teca is csatlakozott a harmonikáshoz, harmadszorra László Attila nevét mondták ki a műsorvezetők. A döntőben már csak az Appril Projectnek jutott hely, Gomesnek búcsúznia kell.
Videó




2011. május 28-i adás: Videó



Forrás: rtlklub.hu

2011. május 22., vasárnap

Csillagszületik 3 - harmadik döntő: az Everdance búcsúzott, már nem folytathatják tovább a versenyt

AZ EVERDANCE A HARMADIK BÚCSÚZÓ

Az ötödik élő show-ban az Appril Project, az Everdance, Gomes, Krizbai Teca, László Attila és Szabó Ádám mérte össze tudását.

Kezdetét vette a Csillag Születik harmadik döntője: ma este már csak hatan állnak a zsűri elé, de továbbjutni csak öten fognak.

20:30 Kemény este előtt állnak a versenyzők: két produkcióval lépnek ma színpadra, ráadásul ezek közül az egyik egy duett valamelyik versenyzőtársukkal.

20:38 Elsőként László Attila és az Everdance lépett színpadra. A Crystal – Két utazó című dalát hallhattuk a kézdivásárhelyi fiútól, miközben az Everdance remek koreográfiával színesítette a produkciót.
Videó



20:40 A folytatásban Krizbai Teca és Gomes előadása következett, Teca a Hooliganstől énekelte a Játszom című dalt, miközben Gomes nagyszerű táncprodukcióval örvendeztetett meg mindenkit. A zsűri elismerően nyilatkozott a látottakról.
Videó



20:45 Utolsóként, Szabó Ádám és az Appril Project közös előadását láthattuk. Ádám jóvoltából igazi, pörgős percek következtek. A harmonikás srác Jennifer Lopez – On The Floor slágerével a táncosok pedig lambada mozdulataikkal hozták lázba a közönséget.
Videó



21:10 Rövid szünet után az egyéni produkciókkal folytatódott a Csillag Születik: László Attila egy győztes dallal, Tabáni István –Gyönyörű szép örökzöldjével nyitotta a sort. A zsűrit megnyerte, 35 ponttal jutalmazták a fiatal srácot.
Videó



21:15 Az Everdance fellépése közben Michael Jackson –They Don’t Care About Us című dala szólt. A csapat óriási sikert aratott a közönség körében, ezzel szemben a zsűritagokat nem győzte meg a táncosok koreográfiája. Oroszlán Szonja szerint lagymatag volt az előadás, a többiek is osztották a színésznő véleményét. 29 pontot kaptak a táncosok
Videó



21:35 Tecával mentünk tovább, legutóbb a zsűrinek nem nyerte el 100 százalékosan a tetszését a vak kislány előadása. Sőt: az ítészeket ma is megosztotta a tehetség előadása. Hernádi Judit szerint Teca nagyon izgult miközben az Abba –The Winner Takes It All című slágerét énekelte. Teca 35 ponttal hagyta el a színpadot.
Videó



21:50 Gomes mindig elképesztően intenzív érzelmeket közvetít. Múlt héten azonban megkapta az első figyelmeztetést a zsűritől. A táncos vette a jelzést, hiszen amit ma nyújtott az felemelő volt. A zsűri 36 pontjával átvette a vezetést.
Videó



22:07 Libabőrös lett a közönség és a zsűri is Szabó Ádám produkciójától, Vivaldi – Négy Évszakából a Telet hozta el nekünk a nyári hőségben. 39 pontot kapott.
Videó



22:19 Utolsóként az Appril Project állt a zsűri elé: a táncosok fergeteges előadását maximális, 40 ponttal jutalmazta a Csillag Születik zsűrije.
Videó



22:25 A mai este első meglepetés fellépője a 2009-es Csillag Születik férfi szoprán énekese, Vásáry André volt. Az énekes mellett feltűnt a színpadon a 4 tagú Bad Boyz és a ValóVilágból megismert Gigi és Béci is.
Videó



22:47 A folytatásban a zsűri értékelte az estét: a négy ítész elégedett volt a látottakkal és hallottakkal.

22:51 A szavazás lezárása előtt Farkas Annamarival kiegészülve újra együtt álltak színpadra a 2007-es Csillag Születik sztárjai: Ádok Zoli és a 4 For Dance!
Videó



23:01 A szavazás lezárása után felsorakoztak a színpadon a Csillag Születik versenyzői. Biztosan továbbjutottak: Szabó Ádám, az Appril Project, László Attila, Gomes, és végül Krizbai Teca. Ma este az Everdance-nek ért véget a Csillag Születik.
Videó




2011. május 21-i adás: Videó



Forrás: rtlklub.hu

2011. május 14., szombat

Csillagszületik 3 - A második döntőbenTimi Chen számára ért véget a verseny

A mai adás rendhagyó, a megszokottól eltérően ugyanis korábban kezdődött, hiszen ez az este nem csak a kiscsillagoknak fontos, hanem Wolf Katinak is, aki bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe!

19:00 A még versenyben lévő kiscsillagok fantasztikus közös produkciójával vette kezdetét a Csillag Születik.
Videó



19:04 Elsőként az Appril Project lépett színpadra: a fiatalok előadása lenyűgözte a közönséget és a zsűritagokat is, Hernádi Juditék 37 ponttal jutalmazták a táncosokat. A versenyzők öröme egyelőre nem felhőtlen, hiszen társuk a tegnapi próbán súlyos balesetet szenvedett.
Videó



19:21 A folytatásban Teca következett, Rihanna Unfaithful című dalával megosztotta a zsűrit. A vak tehetség 29 pontot kapott.
Videó



19:40 Gomes ma este is egy tőle megszokott, meghökkentő produkcióval állt a nagyérdemű elé. A drámai előadás átjött a zsűrinek, 33 pontot kapott a különc táncos. Ezzel Gomez az Appril Project után a második helyre került.
Videó



19:49 A hangulat-teremtés mestere után Timi Chen következett, Lady Gaga Born This Way című dalával sikert aratott. Oroszlán Szonja szerint Timinek eddig ez a dal állt a legjobban, a zsűritagoktól 30 pontot gyűjtött be a tehetség, aki ezzel a zsűritagok listáján a harmadik helyre került.
Videó



19:55 A harmónikás Szabó Ádám filmes mixével ma este is remekelt: Szirtes Tamás pozitívan nyilatkozott a mosolygós srác előadásról, de Hernádi Judit és Oroszlán Szonja is hasonlóképpen értékelte a hallottakat. A muzsikus 34 pontot kapott.
Videó



20:16 Egy héttel ezelőtt a szavazók védőhálója mentette meg az Everdance-t a zuhanástól és Fáy Miklóst is a fenékbe rúgástól, amit egyébként önként ajánlott fel az Everdance tagjainak, ha kiesnek. A táncosok komolyan vették a múltkori értékelést és keményen készültek a ma estére, aminek meg is lett az eredménye, hiszen az ítészek elismerően szóltak a táncosok produkciójáról. Szirtes Tamás szerint a csapat túljutott a válságon. Az Everdance 33 ponttal jött le a színpadról.
Videó



20:27 László Attila lépett utoljára a Csillag Születik zsűrije elé: a Rómeó és Júlia című musicalből a Lehetsz királyt hallottuk Tőle. A zsűri 33 ponttal jutalmazta Attila előadását.
Videó



20:33 Extra produkcióként a Freelusion lépett a Csillag Születik színpadára: a 3D-s videotechnika tánccal kombinálva igazi magyar találmány! És nagy büszkeségünkre éppen a Csillag Születik egyik koreográfusa Papp Timi és csapata találta ki.
Videó



20:40 Wolf Kati ma este fél 10 körül lép színpadra Düsseldorfban az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében! Pontosan ezért az RTL klub élőben kapcsolta az m1 stúdióját, ahol Novodomszky Éva Geszti Péterrel és Johnny K. Palmer-rel együtt latolgatta Kati esélyeit, és adott egy friss helyzetjelentést az X-Faktor tehetségéről.
Videó


20:59 A zsűri miután értékelte az estét, egy közös produkció erejéig színpadra lépett két egykori Csillag Születik versenyző, Brasch Bence és MCDC.
Videó



21:10 A szavazás lezárása után felsorakoztak a színpadon a Csillag Születik versenyzői. Biztosan továbbjutottak: László Attila, az Appril Project, Szabó Ádám, Gomez, Krizbai Teca és végül az Everdance.
Ma este Timi Chen-nek ért véget a Csillag Születik.
Videó





2011. május 14-i adás: Videó



Forrás: rtlklub.hu

2011. május 8., vasárnap

Csillagszületik 3 - Mr. Joe búcsúzott elsőként a nyolcas mezőnyből


MR. JOE BÚCSÚZOTT ELŐSZÖR A CSILLAG SZÜLETIKTŐL

A harmadik élő show-ban az Appril Project, az Everdance, Gomes, Krizbai Teca, László Attila, Mr. Joe, Szabó Ádám és Timi Chen mérte össze tudását.


20:30 A nyolc legjobb produkció előadói berobbantak a színpadra a show elején. A táncosok, énekesek és a harmonikás Szabó Ádám egységgé kovácsolódott a közös produkcióban.
Videó



20:39 Mr. Joe melegítette be a színpadot a többi versenyzőnek első fellépőként. Tom Jones I’m Alive című dalát szólaltatta meg rekedtes hangján a zsűri és a közönség előtt. Mr. Joe mögött fekete-piros ruhás táncosnők riszáltak, hogy teljes legyen a show. Szonja csak ennyit mondott: „nagyon-nagyon jól énekelsz. De azt várom, hogy ugyanúgy robbanjál, mint a hangod, mert az fenomenális.” Szirtes tanár úrnak viszont teljes volt a produkció, szerinte az énekes végig tudta tartani a dal dinamikáját. Hernádi Judit őszinte akart lenni, ezért megmondta: „Én annyira nem kedvelem, amit csinál. De majdnem meggyőzött.” Mr. Joe 30 pontot kapott.
Videó



20:50 Az Everdance férfi táncosai matrózruhában ropták a színpadon, majd a lányok is megérkeztek pörgős szoknyáikban, hogy elcsábítsák a tengerészeket. A Candyman, a Tough Lover és a Mr. Jungle című dalokból álló mixre pörgették egymást az Everdance tagjai. „Én egy nagy Everdance-rajongó vagyok” – kezdte értékelését Szirtes Tamás, de hozzáfűzte, mai produkciójuk nem volt olyan meggyőző, mint az eddigiek. Szonja csatlakozott ehhez a véleményhez. Hernádi Juditnak tetszett, amit látott és Fáyt hibáztatta a negatív véleményekért, amiért korábban kritizálta a tánccsapat védjegyét, a műfajok keverését. Fáy beismerte bűnét. Az Everdance 27 pontot kapott.
Videó



21:07 Szabó Ádám a Stereo Love és a Hot mixével lépett színpadra Edward Mayától és Innától. Az első középdöntőben showmannek kikiáltott harmonikás egy széken ülve kezdett zenélni, majd csatlakozott háttértáncosaihoz és ő is táncolt a hangszerével. Hernádi Judit jól megnézte Ádámot és visszaigazolást kapott arra, hogy a harmonikás remek előadó. Szirtes tanár úr szerint Ádám nagyon személyes viszonyban van a hangszerével és egyszerűen ő maga is „zenéből van”. Fáy értékelte, hogy nem kacsintgatott a produkció alatt, Szonja pedig kijelentette: „Még sokáig ne számítsanak rád a barátaid, mert jó sokáig itt leszel.” Szabó Ádám 33 ponttal az első helyre ugrott.
Videó



21:16 Krizbai Teca sokat mesélt szerelméről a kisfilmjében, majd zongorájánál ülve a Piramis „Szállj fel magasra” című dalát adta elő. A háttérben Nagy-Kuthy Zoltán és Kuthy Mercedes táncolt. Fáy szerint ez volt a legkevésbé személyes előadása és mire beindult volna a produkció, máris véget ért. Szonja épp ellenkezőleg gondolta, szerinte az a legjobb Tecában, hogy minden szónak jelentése van, amit énekel és teljesen „mögötte van a dalnak”. Szirtes tanár úr és Hernádi Judit egyetértett ezzel a véleménnyel. Krizbai Teca 32 pontot gyűjtött a Piramis-dallal.
Videó



21:31 Az Appril Project szívből-lélekből táncoló tagjai egy esős délutánt idéztek fel a parkban. „A múltkori adásban elvettem tőletek egy nagyon jót, de ezt most visszakapjátok” – mondta Oroszlán Szonja a csapatnak, a színésznő le volt nyűgözve a produkciótól. Fáy szerint a táncban egyszerre volt meg a líra és az agresszió. „Az embernek az az érzése, mintha egy új műfajt teremtenétek” – fűzte hozzá Szirtes tanár úr. 35 ponttal az Appril Project átvette a vezetést Szabó Ádámtól.
Videó



21:40 László Attila a V-Motorock „Várj, míg felkel majd a nap” című slágerét énekelte el teljes átéléssel a Csillag Születik színpadán. Fáy Miklós értékelésében elmondta, hogy Attilának „nagy volt a kabát, amit magára vett”, szerinte gyengébben teljesített, mint korábban. Hernádi Juci egyetértett, Szirtes tanár úr viszont azt mondta, szerette nézni az arcát, amin Attila mindig érzelmeket közvetít, és hogy vannak érett gondolatai, de a fiúnak nem egyenletes a teljesítménye. Oroszlán Szonja javasolta, hogy építkezzen az előadása alatt, ne kezdje teljes gőzzel, mert így „nincs hova kilyukadni”. László Attila 31 pontot kapott.
Videó



21:58 Gomes kékre festve, indiai ruhában lépett színpadra és egy tőle megszokott, sokrétű táncot mutatott be távol-keleti hangulatot varázsolva a stúdióba. „Az egy áldott pillanat volt, amit a múltkor csináltál. Van, akivel ilyesmi soha nem fordul elő. Féltem, hogy nem tudod magadat überelni. Szerintem most ez is történt” – kezdte az értékelést Hernádi Judit. Szirtes Tamás szerint amit láttunk, a keveréke volt egy törzsi varázslónak, egy pantomimesnek és egy bohócnak, szerette a produkciót és Gomes átható tekintetét, erőteljes mozdulatait. „Rajongóid előtt állsz” – mondta Fáy Miklós, aki szerint Gomes személye is nagyon-nagyon érdekes, nemcsak a tánca. Nagy Sanyi a színfalak mögött hozzátette, hogy a táncos megjelenítette a teljes indiai mondavilágot. A zsűri nem igazán tudta pontosan kifejezni véleményét, de 33 ponttal jutalmazta az előadást.
Videó



22:08 Timi Chen Oláh Ibolya Magyarország című dalát adta elő a zsűrinek és a közönségnek. Szirtes Tamás kínaiul köszönte meg a produkciót Timinek, Hernádi Juci szerint azonban nem volt elég, amit hallott. Fáy a legnagyobb fejlődést Timiben látta a versenyzők közül az előző produkciókhoz képest, Oroszlán Szonja pedig elárulta, hogy az előadás alatt végig izgult miatta és ez nem jó, sokkal többet kell gyakorolnia a fiatal énekesnőnek. Timi Chen 30 pontot kapott a zsűritől.
Videó



22:36 A zsűri értékelte az estét, Hernádi Judit elárulta, hogy kellemes meglepetés volt számára az Appril Project, és azt is hozzátette, hogy akit bántott, annak tudnia kell, hogy a rossz kritikát csakis szeretetből mondta. Úgy tűnik, eljött a bűnbánat megvallásának ideje, Juci után Fáy az Everdance táncosainak üzente, hogy nyugodtan rúgják fenékbe a műsor után.

22:39 A Csillag Születik korábbi szériáinak emlékezetes szereplői, Kovácsovics Fruzsina és Varga Viktor saját slágereikből adtak elő egy mixet.
Videó



22:46 A szavazás lezárása után felsorakoztak a színpadon a Csillag Születik versenyzői. Biztosan továbbjutottak: Szabó Ádám, az Appril Project, Krizbai Teca, László Attila, Gomes, az Everdance és Timi Chen.
Mr. Joe-nak búcsúznia kellett.
Videó




2011. május 07-i adás: Videó

Forrás: rtlklub.hu




2011. május 1., vasárnap

Csillagszületik 3 - A második középdöntő


AZ UTOLSÓ NÉGY HELYÉRT MENT A HARC

Az Appril Project, Krizbai Teca, Timi Chen és Gomes jutott tovább a Csillag Születik harmadik élő show-jába.

20:36 A Csillag Születik második középdöntőjét Molnár Szabolcs, mentalista nyitotta. A versenyző kiemelte, hogy neki elsősorban a meghökkentés és nem a szórakoztatás a célja. Szabolcs gondolatolvasási képességét „húzta elő” tarsolyából produkciójához, egy könyvet adott a közönségből kiválasztott segítőnek, hogy válasszon ki egyetlen szót a könyvből, ő pedig a közönség segítségével ki fogja találni. Már előre a hátára ragasztotta azt a bizonyos szót, amit szerinte segítője kiválaszt, így a nézőknek csak fel kellett olvasnia róla. Szabolcs eltalálta a szót, és a zsűrit is elbűvölte, bár ez a pontokon annyira nem látszott meg.
Videó


20:45 Az Appril Project rengeteg táncosával és létszámánál is több energiájával perzselte fel a parkettet második fellépőként. Bár Oroszlán Szonja szerint volt némi zűrzavar a koreográfiában, a zsűri meg volt elégedve a dinamikus előadással. Az Appril project 29 pontot kapott, 6-tal többet, mint Molnár Szabolcs.
Videó



20:52 Belső Csaba, alias MC Tyco saját maga írta rapszövegét, amivel a közönség és a zsűri elé lépett, a 18 éves versenyző ismét társadalomkritikát épített mondanivalójába. Fáy Miklósnak nem tetszett a produkció, Hernádi Judit viszont annak örült, hogy Csaba egy kicsit mosolygott, amikor belépett a színpadra. Szirtes Tamás szerint nem volt olyan hiteles a szövege, mint első alkalommal, Oroszlán Szonja viszont pozitívabbnak látta Csabát és szerinte ez egy jó kezdet számára. A zsűri 22 pontra értékelte a produkciót.
Videó


21:07 A Csillag Születik táncos házaspárja egy teljesen másfajta produkcióval érkezett, mint első alkalommal. Sokkal inkább hasonlított bűvészmutatványra, mint táncos előadásra, amit mutattak. Zoltán különböző ruhákat varázsolt feleségére függönyök vagy épp lehulló, ezüstös papírdarabok segítségével. Szirtes szerint szellem és virtuozitás volt a produkcióban, Oroszlán Szonja viszont hiányolta a tánclépéseket. Zoltán és Mercedes 29 pontot kapott.
Videó


21:15 Kossuth Gergő egy újabb régi dallal repített vissza minket a 20. század elejére. Gergő nemcsak hangi adottságait aknázta ki előadásában, táncolt és játszott is teljes odaadással a közönség előtt. Hernádi Judit nagyon örült annak, hogy megfogadta tanácsát arra vonatkozóan, hogy táncra kell perdülnie. Oroszlán Szonja több eleganciát és lazaságot javasolt, Fáy viszont egyenesen meg volt hökkenve a produkció láttán, de nem a szó pozitív értelmében. „Egy normális fiatalember miért ilyesmivel foglalkozik?” – tette fel a kérdést értékelésében. Gergőt csupán 22 ponttal „ajándékozta” meg a zsűri.
Videó


21:23 A Virtuoso hegedűsei Michael Jackson Black or White című dalát szólaltatták meg a húrokon. Szirtes Tamás és Hernádi Judit elégedetlenkedett, Fáy Miklósnak viszont tetszett a produkció, szerinte a Virtuoso olyan, mint egy vendégfellépő, kerek egész volt az előadásuk, de nem látott rajtuk fejlődést. Oroszlán Szonja szerint ez a modern dal ellaposította a hegedűsök produkcióját, sokkal szívesebben hallott volna tőlük klasszikus dalt. A Virtuoso 25 pontot hegedült össze magának a zsűrinél.
Videó


21:38 Színpadra lépett az Indygo zenekar, a csapat saját szerzeményét adta elő. Az Indygo énekese, Járási László kisfilmjükben elmondta, tartanak attól, hogy szövegeik nem lesznek érthetőek a közönség számára. Oroszlán Szonjának tetszett az előadás, lendületesnek nevezte a fiúkat, imádta, ahogy kihasználták a színpadot, a teret. Hernádi Judit egyetértett kolléganőjével, Fáy Miklós viszont egyszerre bólogatott is meg nem is. „Ravaszok vagytok és még mindig csak a B-oldalas számokat játsszátok, hogy majd később pufogtassátok el a jókat. Hol vannak a főcuccok?” Szirtes Tamás szerint tehetséges társaság az Indygo, de még ő is várja az áttörést. A zenekar 28 pontot kapott a zsűritől.
Videó


21:48 Az előválogatók emlékezetes, bohócmaszkos táncosa, Gomes lépett színpadra keménykalapban és zakóban. Ahogy a koreográfia közben megszabadult egyes ruhadarabjaitól, úgy „meztelenedett le” a lelke is, majd az előadás végén elsírta magát. „Más ember örülne, ha így táncolna, úgyhogy hagyd abba a bőgést. Furcsán sokrétegű ember vagy, aki mindig sejtet magából valamit. Úgyhogy nekem ez bejött” – mondta Fáy Miklós a táncosnőnek értékelésében. Szirtes Tamás ennyit fűzött hozzá: „Igazi megrendítő pillanatokat teremtettél, már-már művészetgyanús volt.” „Amit gondolsz, olyan erővel jön át, hogy dehogynem tudom, hogy mi az” – mondta Hernádi Judit, aki nagyon várta Gomest a színpadra. „Nemcsak a szemünknek vagy jó, hanem a szívünknek is” – tette hozzá Oroszlán Szonja. Gomes 33 pontot szerzett a zsűritől.” Most örülök nagyon, édesanyámnak táncoltam” – mondta Gomes könnyeivel küszködve, amikor a színpad szélén Nóri és Sanyi faggatta.
Videó



21:56 Krizbai Teca ismét magyar dallal, saját szerzeményével érkezett, a közönség hosszan fütyült és tapsolt az ifjú énekesnőnek a produkció végén. Teca nemcsak a nézőket, hanem a zsűrit is teljesen elvarázsolta, 32 pontot kapott tőlük. Szonja értékelésében elmondta, hogy az énekesnő érkezésével mindig biztos abban, hogy hátradőlhet, miközben hallgatja, mert történik vele valami abban a 3 percben. Sanyi és Nóri elárulta, hogy Teca szerelme a közönség soraiban ül, az a fiú, akinek a dalt írta a Csillag Születik ígéretes versenyzője.
Videó



22:12 Erős Dávid első alkalommal a Mizut ültette át operába, most pedig Britney Spears slágerét, az „Oops!... I Did It Again”-t adta elő másképp a Csillag Születik színpadán. A két éve még nőgyógyásznak készülő fiú operából rockra váltott néhány sor után és eldobta a cilinderét. Szirtes Tamás megijedt az előadás elején, de amint Dávid átváltott és megmutatta saját egyéniségét, a tanár úr megnyugodott. Szirtes Tamás jó képességű fiúnak titulálta az énekest. Hernádi Judit és Oroszlán Szonja csalódott volt, Fáy Miklós pedig egyenesen fürdőszobai produkciónak minősítette Dávid előadását. Az új felfogású Britney Spears dal 20 pontot gyűjtött Erős Dávidnak.
Videó


22:20 Az Abovo Crew egy bankrablás történetébe építette be legújabb produkcióját, nyomozóik a Rózsaszín párduc zenéjére keresték a bizonyítékokat hatalmas nagyítókkal és break lépésekkel. Hernádi Judit megijedt, nehogy elvigye a történet a táncot, szerinte egy kicsit talán így is volt, de tetszett neki az Abovo Crew. Szirtes nagyon jó teljesítménynek nevezte az előadást, szerinte a break-es fiúk erényei vitathatatlanok. Szonja egyetértett Hernádi Judittal abban, hogy nem voltak eléggé összekovácsolva a táncosok, de kedveli az Abovo Crew-t. A tánccsapat 28 ponttal került fel a listára, holtversenyben az Indygóval.
Videó


22:28 Timi Chen a Mulan betétdalát hozta a Csillag Születik közönségének, de ezúttal magyarul énekelt. Fáy Miklós szívesen hallgatta Timi gyönyörű hangját, de nem találta annyira jónak a produkciót, mint először. Viszont reméli, hogy fogják még hallani. Szirtes Tamás szerint nagyon jó volt a dalválasztás és értékesnek tartja Timi hangját. „Azt csinálsz velem, amit akarsz, egyszerűen rád nézek és mosolygok” – mondta Hernádi Juci Timinek, mire Fáy Miklós hozzátette, hogy a lány bizony neki is nagyon tetszik. A zsűri összesen 29 pontra értékelte Timi előadását.
Videó



22:57 Fáy Miklós elárulta, hogy két olyan ember van, akit nagyon szeretne látni még többször, és kettő olyan, akiket nem szeretne, a többieket pedig szívesen megnézi máskor is. Hernádi Judit pozitív és negatív meglepetésekről is beszámolt, Erős Dávid csalódást okozott neki, az Indygóról viszont nem gondolta volna, hogy ennyire jók.


23.00 Ördög Nóra és Nagy Sanyi lezárta a szavazást. Miután az összes versenyző színpadra lépett, a műsorvezetők felsorolták a továbbjutók neveit. Elsőként az Appril Project, majd Krizbai Teca nevét mondták ki. Timi Chen is megkapta a lehetőséget a közönségtől, a negyedik helyet pedig Gomes kapta meg.
Videó




A második középdöntő: Videó


Forrás: rtlklub.hu